Bemutatkozó

A kezdetek

IKARUS 266

Autóbusz felújítást a társaság 1991. óta végez, a tevékenység kezdetben szinte kizárólag az IKARUS 200 típuscsaládra terjedt ki. Kapacitásunkat a Kapos Volán Rt. megrendelései teljes egészében lekötötték. Ennek a régi kapcsolatnak köszönhető, hogy az autóbusz felújítás területén komoly tapasztalatokra tettünk szert. Mindig arra törekedtünk, hogy fejlesztéseinkkel a szakmában versenyképesek maradjunk. Az országban elsőként vezettük be az "autóbusz újjáépítés" technológiát, ami teljes vázcserét jelentett.

 

Új autóbusz építés

HB 211

Működésünk fontos állomása volt, mikor Csepel alvázra építettünk két darab szóló autóbuszt. Valamennyi munkafázist magunk végeztünk – a vázgyártás kivételével -, saját telephelyünkön, kizárólag saját szakembergárdánkkal. A tömegközlekedésben elvárható legmagasabb szintű szolgáltatásokat nyújtotta, különös tekintettel a teljesen alacsonypadlós kivitelre. Elláttuk továbbá automata rámpával a mozgáskorlátozott utasok számára. A járművek 2010 évben felújítás nélkül szolgálnak a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt autóbusz parkjában.

 

Új típusok

IKARUS 397

Élenjáróak vagyunk az újgenerációs IKARUS 300-as családhoz tartozó autóbuszok felújításának megszervezésében, technológiájának kidolgozásában. Megrendelőink között szerepelnek jelentős közlekedési vállalatok, mint például a Kapos Volán ZRt., Pannon Volán ZRt., Volánbusz ZRt., Gemenc Volán ZRt., Szabolcs Volán ZRt., Alba Volán ZRt., valamint a Magyar Honvédség. Részükre több, az Ikarus Egyedi Autóbuszgyár Rt. által gyártott típust újítottuk már fel - IK395 IK396 E94 E98. Célunk a jövőben, hogy megrendelőinknek az eddiginél rövidebb határidővel, magasabb színvonalon szolgáltassunk az autóbusz felújítás területén.

 

Karambolos javítások

VOLVO B12B

Felújításon kívül rendszeresen végezzük autóbuszok és tehergépkocsik karambolos javítását, kisebb javításoktól a teljes vázcserés munkákig. Eddigi feladataink között szerepelt IK 200-as teljes homlokfal és hátfal cseréje, de az újabb típusok esetében is - a képen látható Volvo B12B - végeztünk karambolos javításokat. A javítások végeztével lézeres futóműállító segítségével ellenőrizzük a megfelelő vázgeometriát. Gyakorlott, nagy tapasztalattal rendelkező szakembergárdánk a biztosíték a szakszerű munkavégzésre.

Társaságunk az Allianz Hungária Biztosító szerződéses partnere.

 

Felújított autóbuszok